Köszöntök Mindenkit az oldalon, amely Anglia legfrissebb fiúcsapatával a The Wanted-el foglalkozik. Ismerjétek meg Ti is az 5 tehetséges srácot és munkásságukat! Jó időtöltést az oldalon!
Sziasztok! Bár az albumra még várni kell azért nem csak az All Time Low az egyetlen dal amit hallhatunk a fiúktól. Itt is a legújabb kislemez, amely sokkal romantikusabb hangvételű, Én személy szerint már többször meghallgattam és nekem nagyon bejön. A szám címe Heart Vacancy.
A srácok is meghívást kaptak a november 21.-én Londonban megrendezésre kerülő T4's Stars Of 2010 nevű rendezvényre, ahol többek között olyan előadókkal lépnek majd színpadra, mint Jason Mraz, vagy Jason Derulo, de ott lesznek a Harry Potter filmek sztárjai is!
Már megvan a The Wanted első stúdióalbumának a megjelenési dátuma. Az album egészen pontosan 2010 október 18.-án lát majd napvilágot. Természetesen inteneten már elő lehet rá jegyezni. A borító pedig valószínüleg ez lesz, bár addig még hátra van egy kis idő, ezért ezt nem jelentem ki teljesen, de azért egy képet hoztam róla!
Örülhetnek a The Wanted tagjai és a rajongók is, hisz a a csapata bemutatkozó dala az All Time Low eslő helyezést ért el a szigetország Top 40-es listáján. A fiúk már jó pár hete rajta vannak a Single Charts-on és eljutottak egészen azelső helyezésig. Jelen pillanatban már nem Ők az elsők, de ez mindenképp kimagasló teljesítmény egy teljesen új fiúcsapattól. Tom ebből az alkalomből egy rövid üzenetet is hagyott a rajongóknak a Facebook oldalán.
"Ezt annyira hihetetlen, hogy már ennyien szeretnek Bennünket, mégegyszer Köszönjük mindenkinek a támogatást! - tom xxxxxxxxxx